Niki és Gábor 2025. április 5-i esküvőjén a Basa-Photo&Film csapata készíthette a fényképeket és a videókat egyaránt. Nagyon örültünk ennek, hiszen összeszokott párosként sokkal gördülékenyebb így a munka. Ebben a blogbejegyzésben a fotókon lesz a hangsúly, bele leshettek abba, hogyan dolgozom a Nagy Napon, megnézhetitek, milyen fotókat készítettem Niki és Gábor készülődésén, templomi és polgári szertartásán, illetve az azt követő buliban.
Niki és Gábor kreatív sessionjére a festői szépségű Esterházy-kastélyban került sor Fertődön, ami méltán olyan népszerű a jegyespárok körében: kívül-belül gyönyörű, engem teljesen levett a lábamról! Szívesen visszatérnék még ide, úgyhogy ha a képek láttán bárki kedvet kapott ahhoz, hogy ebben a mesebeli kastélyban készíttesse el esküvői kreatív fotóit, csak jelezzen, készen állok!
A fotózást és filmezést a délelőtti-déli órákban ejtettük meg, úgyhogy mivel még várt ránk a délutáni esküvő, nem volt sok időnk, de így is sok olyan felvétel készült, amit büszkén mutat majd meg a pár gyermekeiknek, unokáiknak.










A vőlegény és a menyasszony készülődésének megörökítése remek alkalom arra, hogy készüljön néhány szép felvétel a szülőkkel, testvérekkel. Gábor a szülői házban készülődött Mihályiban, ahol édesanyja, édesapja és nővére, Petra voltak jelen. Szeretem, ha a készülődés során szánunk időt arra is, hogy a családtagokkal történő fotózás mellett legyen néhány portré is. Ebben segítségünkre volt egy üveg whiskey is (igaz, fogyni nem fogyott, csak kellékként használtuk).










A vőlegényhez hasonlóan a mennyasszony, Niki is a szülői házban készülődött: édesanyja, édesapja és öccse, Kristóf segítettek neki a stresszoldásban és abban is, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön: beleértve a kiegészítőket és a menyasszonyi fátyolt is.






A pár a hagyományok tiszteletének jegyében búcsúztatót is szervezett, mely során a vőfély néhány kedves szó kíséretében köszönetet mondott a vőlegény és menyasszony nevében a családnak, amiért egész életükben számíthattak rájuk és feltétel nélkül szerették őket. Megható volt látni a családtagok közötti nagy mosolyokat, öleléseket, nagyon szeretem ezeket az érzelmekkel teli pillanatokat.







A kikérő után a násznép közösen vonult a beledi Kisboldogasszony-templomba, ahol a Niki és Gábor Isten színe előtt örök hűséget fogadtak egymásnak. A templomokban szeretek mozogni, bár leginkább a pár közelében vagyok, de gyakran szaladok hátra is, vagy ha van lehetőség, akkor fel az orgonához. Ezen az esketésen még arra is volt lehetőségem, hogy az atya háta mögé lopakodjak.













A beledi templomból Kisfaludra vezetett az utunk. A Halász Vendéglő udvarán zajlott a polgári szertartás, ami nekem azért volt különleges, mert ez aznap már a második szertartás volt, és én a felvidéki esküvőkön már hozzászoktam ahhoz, hogy csak egy van: vagy templomi vagy polgári (mindkettő hivatalos már magában is). A szertartás után Niki és Gábor átadta a szülői és nagyszülői köszönőajándékokat, majd sor került a kiscsoportos képekre. Ezek készítésekor nagy figyelmet szentelek annak, hogy minden csoportról több fotó is készüljön a párral, hogy mindenképp legyen legalább egy olyan, amin senki sem pislog, mindenki a kamerába néz és természetesen mosolyog.







Az ifjú házasok nyitótánca igazán érzelmesre sikerült: kecses mozdulatok, szép emelések, csodás koreográfia. Niki és Gábor a You Raise Me Up című dalt választották, amit bátran ajánlok, ha még keresitek a tökéletes dalt az első táncra. A hatás garantáltan nem marad el!




A nyitótánc után aztán a násznép is bevette a táncparkettet. Szeretem a bulizás közbeni önfeledt pillanatokat és az ezeknek köszönhetően lőtt pillanatképeket.











Na, de mit is keres a táncparkett közepén ennyi kalapos férfi? Patrikkal mi csak "kalapos játéknak" neveztük el ezt az általunk korábban nem ismert játékot, aminek lényege, hogy a körben álló játékosoknak úgy kell a jobb szomszédjuk fejéről levenni, majd a sajátjukra rátenni a kalapot, hogy sose maradjanak kalap nélkül. Ehhez egy igen ritmusos zenei aláfestés is társult, úgyhogy akinek van némi ritmusérzések, az máris előnyben volt.
A játékot a nagyon-nagyon finom (kóstoltam) menyasszonyi torta felvágása követte, majd kivonultunk az udvarra egy jó kis csillagszórós fotózásra, és jöhetett a gyertyafényes tánc. Ezt követően öltözött át Niki a menyecskeruhájába, Gábor pedig piros csokornyakkendőre és nadrágtartóra cserélte a nyakkendőt és a mellényt.















A 160 fős vendégsereg miatt a menyecsketánc sem volt rövid, de Niki hősiesen helyt állt és ezt követően még a "mozdonyvezető" szerepét is vállalta. Rendszerint a menyecsketánc utáni vonatozás az, ameddig az esküvőn fotózom, ebben az esetben sem volt ez másképp.
Remek nap volt ez, a 2025-ös szezon egyik legtávolabbi helyszínén, ráadásul külföldön. Ezúton is köszönöm a bizalmat kedves Niki és Gábor, minden jót kívánok nektek a közös életetekben és boldog babavárást a várandósságból még hátralévő időben!







Kamilla
a Baša Photo&Film fotográfusa