Az elmúlt év rövid összefoglalója


Ahogy az év utolsó napjához érkezünk, mindig elérkezik az idő arra, hogy visszatekintsünk a mögöttünk hagyott hónapokra, és megálljunk egy pillanatra, hogy összegyűjtsük mindazt, ami történt. 2024 egy különleges év volt – tele kihívásokkal, tanulságokkal és új lehetőségekkel. Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani veletek azokat a legfontosabb eseményeket, dolgokat, amelyek formálták ezt az évet. Nézzünk hát vissza közösen, mi minden történt a Basa Photo&Film-nél ebben az évben:


  • ez volt a második évünk az esküvői piacon, idén már Kamilla is csatlakozott hozzám, úgyhogy ennek köszönhetően már egyidejűleg esküvői fotózást és videózást is tudtunk vállalni,
  • idén 15 esküvőre foglaltatok nálunk, ebből 3 volt csak fotózás, 7 csak videózás és 5 fotózás+videózás,
  • az esküvők mellett idén anyák napi fotózást, levendulás fotózást, valamint beltéri és kültéri karácsonyi fotózást is tartottunk,
  • több egyéni megkeresés is érkezett családi fotózásra, volt, akiket az otthonukban, volt, akiket a gyönyörű őszi természetben fotóztunk,
  • jegyes sessionöket (fotó+film) tartottunk Komáromban, valamint Magyarország több pontján is, 
  • részt vettem egy esküvői videós képzésen, amit Magyarország egyik legjobb cinematográfusa tartott, biztos vagyok benne, hogy a megszerzett tudás még magasabb szintre emeli majd a szolgáltatásunk minőségét,
  • számos már korábbról ismert esküvői szolgáltató kollégával találkozhattunk az idei esküvőkön és több új szolgáltatót is megismerhettünk,
  • 2 új kamerával és 1 drónnal is bővült az eszközparkunk,
  • nevet változtattunk, Basa Photo&Video helyett Basa Photo&Film néven működünk tovább, mivel az esküvői videók helyett sokkal inkább filmeket (saját történettel, különféle képi és hangeffektekkel, a megszokottól eltérő megoldásokkal és szemlélettel) szeretnék készíteni,
  • elkészítettem a weboldalunkat, amelyen megtekinthetitek a korábbi munkáinkat, láthatjátok a foglalt dátumokat és az ott elérhető űrlap segítségével könnyen kapcsolatba léphettek velünk. 


A videographer in a patterned button-down shirt operates a professional camera gimbal stabilizer during an indoor event.
Two friends share a happy moment together in front of emerald green drapes and floral decorations at an event.

Mi vár ránk 2025-ben?


  • a munka már az év elején megkezdődik, hiszen január 5-én részt veszünk a Wedding Prime által szervezett párkányi esküvői kiállításon, gyertek, találkozzunk, beszélgessünk, ismerjetek meg minket és munkásságunkat,
  • már most túlszárnyaltuk az idei lefoglalt esküvők számát, eddig 17 foglalásunk van a jövő évre, és több megbeszélés is folyamatban van, aki minket szeretne és még nem foglalt le, vegye fel velünk a kapcsolatot mihamarabb,
  • néhány érdekesség a jövő évi esküvőkről: egy olimpikon és menyasszonya esküvőjét fogjuk fotózni Budapesten, a legtávolabbi esküvő helyszíne tőlünk 270 km-re, a magyar-horvát határhoz közel lesz, a varázslatos Laxenburgban is fogunk kreatívozni Ausztriában, sor kerül az első teljesen szlovák nyelvű esküvőnkre Pozsonyban, 
  • Kamilla is továbbképzésre készül, Magyarország egyik legjobb esküvői fotósának egyéni mentorálásán vesz majd részt, úgyhogy a későbbiekben fontolgatjuk a stílusváltást is,
  • idén is bekapcsolódunk majd esküvői fotós és filmes megmérettetésekbe,
  • 2024-hez hasonlóan, amikor menő napszemüvegeket vittünk az esküvőkre, ebben az évben is meglepetéssel készülünk azoknak a pároknak, akik fotózást és videózást is foglalnak nálunk,
  • ezzel a cikkel elindítjuk a saját blogunkat.


Wedding videographer records footage of a happy moment with professional camera and stabilizing equipment.

Patrik

a Baša Photo&Film alapítója